| aguci | Nem vagyok családtörténész, de családok történetét az 1800-as évek elejéig vissza tudtam vezetni, anyagi ágon valamivel későbbről tudtam elindulni. (Hajnik elpusztult, nem tudtam dokumentumokhoz hozzájutni, mikor fent jártam, a régi temetőn, egy-két házon kívül nem tudtak megmutatni semmit az ottani öregek sem - akik magyarul nem tudtak ugyan, de unokatestvérünk szlovák, nagyon segítőkészek voltak annak ellenére, hogy tudták, hogy Budapestről keresem a gyökereimet.
Tehát Édesanyám neve Szöllősi Mária volt, egy bátyja volt, Szöllősi Kálmán. Édesapjuk Szöllősi Antal, édesanyjuk Hlavacsek Ilona, 1918-ban volt egy tifuszjárvány, akkor halt meg. Ők Madarasra kerültek a Szöllősi rokonokhoz. Anyámat örökbe adta édesapja az Öccsének, Szöllősi Gergelynak és feleségének, Navratil Ilonának (szerintem ő is felvidéki volt), akik engem is felneveltek. Anyu édesapja taxizott, a Jávor Pál sofőrje volt annak idején, nem tudott a gyerekeivel törődni. Kálmán a háborúban tűnt el valamelyik koncentrációs táborban. Egy gyönyörű zsidó lány volt a szerelme, őt kereste egy szabadsága alatt, mikoris közölték vele, hogy utána lehet utazni és bevagonírozták.
Egy unokabátyám - aki azóta szintén nem él már sajnos -, megtalálta a nevét az egyik koncentrációs tábor emléktábláján, sajnos, még gyerek voltam, nem emlékszem eá, hogy hol.
Ha valaki tud rokonaimról, kérem írjon
afonya2002 -a-t- t-online -d-o-t- hu, vagy afonya2002@citromail.hu
aguci |
 | This image is attached to the message. To see the image in original size, please click on it. |
|
| | |